Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan legyünk híres írók II.

2009.09.25
 
 
Előszó úgy általában.
 
Szándékaim szerint, sem nem ebben a részben sem nem semelyikben nem szeretnék útmutatással, magasröptű elméleti szócsépléssel foglalkozni., Ahogy utat sem kívánok mutatni és tanulatlanságom okából valódi szakmai segítséget sem tudok nyújtani. Csupán csak hangosan gondolkodom itt a klaviatúrán arról az időszakról, ami az én életemben az írásról szólt, szól és talán szólni fog.
Minden bizonnyal vitatkozni fogunk egyes állításaim felett, de az nem baj. Az együttgondolkodás, még ha az egyet nem értésen is alapul, előre mutat. Ezért szeretném, ha senki nem zárkózna be. Mindenki mondja el véleményét bátran, és ha kérdése van kérdezzen. A kérdések és a válaszok visznek előre, nem a hallgatás.
Tessék kérdezni, mert valakinek minden bizonnyal az adott kérdésre lesz egy jó válasza. Mert mindig van egy jó válasz.
 
„Az író a magasságból merít még akkor is, ha a téma hétköznapi. Valójában fordító munkát végez. Földi nyelvre komponálja, átszűri valamiképp a sokak elől elzárt Lényeget. Ha ezt felismeri, akkor lesz jelen életében az alázat. Rájön, hogy ő nem Hang. Csupán hangszer, amit formálni kell és szüntelen újra hangolni. Tudja, hogy ezt egy szép nap vissza kell adnia. Ezért nem törekszik a halhatatlanságra. Hiszen amikor hangszerén játszik, abban él!”
                                                                       Török Antal
 
Kettedik rész
 
Még mindig egy kicsit az íróemberről és a felkészülésről.
 
Az íróember, másként látó, másként gondolkodó, jellemzően kívülálló, nem túl barátságos, elvonuló fajta. Gondolnánk. De nem. Íróember bárki lehet, aki képes felfedezni önmagában a tehetséget és azt a későbbiekben fejleszteni tudja. Már a második legfontosabb dolog ez a tehetség nevű varázslat, amit bizony megtanulni nem lehet, és nem lehet önmagunknak belemagyarázni, már, hogy van. A tehetség olyan, hogy vagy van valakiben, vagy nincs. Akiben nincs, még azért lehet viszonylag jó író, hiszen a mesterséget, a mesterség fortélyait el lehet sajátítani, és azokkal ügyesen gazdálkodva nagyon sokáig akár még fel is lehet tartani a látszatot.
Ám egy szép napon minden lepel vagy lehull, vagy szétrágják a molyok, és mögötte már majd jól látszik a pőre valóság, ahogy reszket egy szál semmiben, és nagyon szégyelli magát.
Nos a tehetséges íróknak sohasem kell szégyellniük magukat. A tehetségük és a mesterségbéli tudások okából lesznek írók, akiknek pont az a dolguk leginkább, hogy az emberek szégyellni való dolgaikra felhívják a figyelmét az olvasóknak. Méghozzá, meghökkentő, figyelemfelkeltő formában. Ettől művészek. És kiváltságosok. Vass Albert erről így ír:
 
„Én hiszek a kiváltságosak azon jogában, hogy elszigeteljék magukat a tömegektől. Művészek mindig hinni fognak ebben, mivel a művészek nem csupán egyéniségek, de kiváltságosak is az emberek között.”
 
Hogy kiváltságosak lennénk, mi írófélék? Ha valóban írók akarunk lenni, akkor el kell érni, hogy kiváltságosak legyünk. Fel kell készülnünk és meg kell rá érnünk, hogy belépjünk a klubba és meg kell szoknunk, hogy előre köszönnek nekünk. Meg kell tanulnunk művésznek lenni. Annak minden külsőségével együtt. Persze nem azt mondom, hogy gyakoroljuk be előre a sztárallűrjeinket, csak azt; egy esetleges siker kínokkal jár és borzalmas kétségekkel. Arról nem is beszélve, hogy barátok fordulnak majd el tőlünk, kétes ismeretségekben kezdünk hinni, és sokszor, nagyon sokszor leszünk átverve jó alaposan. És a középszer – a tehetségtelen iparosok hada – folyamatos támadásban van a klubbéli pozíciókért. Ezért kell a felkészülés. A lelki félkészülés. No meg azért, mert alkotás közben, ahogy egyre inkább mégy a kiváltságosok közé, és ahogy egyre mélyebben kutakodsz önmagadban, még saját magad is sok-sok meglepetéssel szolgálhat.
 
 
És most ejtsünk el néhány gondolatot a felkészülés második nagyon fontos eleméről, ami még rólunk szól. A bennünk rejlő és mindenképpen feltevésre kívánatos két alapkérdésről.
De még ennek előtte:
 
Tessék elképzelni, hogy minden író olvasó. Tudom, hogy ez evidens, de, néha, sőt általában, fel sem tűnik, pedig nagyon fontos, hiszen az olvasás az egyik legjobb alapozás az íráshoz. Az olvasás által ismerhetünk meg többek között stílusokat, idegen kultúrák egyedi szerkesztési elveit, a bevett általános nyelvtani szabályokat és nem utolsó sorban a szavakat. Mert a szavak a legfontosabbak, tekintve, hogy az írás elengedhetetlen kellékei. Ez tehát azt jelenti, hogy aki írónak kíván állni, azonnal szerezzen be néhány szótörténeti, meg szinonima szótárt, mert a nélkül nem megy. Persze ezek jórészt már a neten is elérhetők, de jobb az, ha az ember egy könyvet forgat a kezében. Aztán ha felszerelkeztünk már a szavakkal, akkor elsőként el kell gondolkodnunk. No nem azon, hogy hogyan írjunk, az még nagyon messze van. Sokkalta inkább, hogy miért írunk? Miért kezdünk el írni?
 
Sokan, nagyon sokan a saját belső magányuk elfedésére, kijátszására, eltitkolására próbálnak az irodalomba menekülni, mondván ott talán kapnak, vagy adnak olyan módszert, miben meg van írva a boldogság varázsitala. Nos nincs ilyen.
Aztán vannak, akik pedig maga mutogatni szeretnének. Vannak, akik elhitték magukról, hogy tehetségesek. (Ők vannak a legtöbben és a legrosszabbak is. Egyszerűen rátelepednek irodalmi és egyéb körökre, majd egymás fényezésével keresnek, találnak, kiharcolnak ál- és talmi sikerecskéket egy zárt körben) és hosszú még a sor. Ott van a társaságkeresés, mint ok, de lehet, hogy valaki így pasiszik illetve csajozik. Csak a legvégén a sornak találjuk meg a tehetség meggátolhatatlan kirobbanása címkéjű kategóriát. Bár ezek az alapkérdés okából nem is fontosak, mert a kérdésre önmagunknak kell a nagyon pontos választ megadni.
Tehát miért is kezdünk el írni?
 
Had ne én válaszoljak Tisztelet Olvasó. Legyen ez mindenkinek a privát élménye, hogy megfogalmazza miért is ír. De kérem? Könyörgöm?! Önmagának ne hazudjon. Pontosan fogalmazza meg miért is ír. Legalább saját maga tudjon róla, hogy mi a valódi ok.
Aztán, amint ezen túl vagyunk, fel tehetjük azonnal a második alapkérdést is magunknak:
Miért éppen arról írunk, amiről?
Mi az oka, hogy kiválasztjuk, azt a témát? Válaszoljunk rá! És ha a csak a válasz, az rossz válasz. Magyarórán egy jó tanár azt mondaná, hogy: ülj le fiam, egyes. Ám egy valódi tanár csak mosolyogna és belekérdezne, hogy biztos vagy-e magadban, miszerint valóban meg tudod írni, mondjuk a szerelmet? És itt most nem fontos, hogy líráról vagy éppen prózáról beszélgetünk. Mindkettő egyaránt nehéz. Itt tényleg arról van szó, hogy meg tudod-e írni a kiválasztott témát úgy, ahogy szeretnéd. Érdekel-e annyira a téma, jártas vagy-e benne, felkészültél-e belőle, esetleg vannak saját élményeid, vagy ismersz olyan embereket, akiknek vannak élményei a témában. Az-az kötődsz-e kellő képen a témához. Ha nem – legyél bármennyire is tehetséges – elbuksz, jó esetben – ha eléggé rutinos vagy – írsz egy átlagművet egy jó kis iparos munkát, amin fogás ugyan nincs, de mindenki tudja, hogy leginkább azért született, hogy megmutasd, mennyire tudsz írni, pedig nem.
Mellesleg a magamutogatás nem nagyon fér bele az írásművészetbe, annál is inkább, mert az íráshoz alázat kell, és magány, amint az már oly sokszor említve lett.. Egy magamutogató pediglen ezt a két fogalmat nehezen érti meg és fogja fel.
 
Összegzésként: Ha és amennyiben elhatározzuk, hogy híres írók leszünk, két alapkérdéssel kell megküzdenünk magunkban.
 
Miért is kezdünk el írni?
Miért is arról írunk, amiről?
 
Kigondoltam egy kis feladatocskát is ehhez a részhez mikor először megíródott, és az gondolom, most sem árt. Mindenki, aki akarja, írja le miért kezdett el írni és miért azokról a dolgokról, amikről.
És, hogy jó példával álljak elő, íme az én verzióm:
 
Amikor elkezdtem írni, azt hiszem csupán a késztetés volt meg bennem és a menekülés. A menekülési vágy egy másik életből, annak mindennapjai elől. Megmutatni – magamnak és a világnak – más vagyok. Több és jobb. Több és jobb, mint az az életem, amit éltem, és ha jól belegondolunk, élek a mai napig is. Ez a létfenntartó funkció, ami eszi az ember testét, marja a lelkét, fogyasztja az energiáit, és semmi másról nem szól, mint, hogy megkeresd a pénzt, amiből biztosítod azt a háttért, hogy írni tudj. Én meg tudom keresni, így írok. És minél többet írtam, annál nagyobb csapdába kerültem.
Kiderült, hogy olyan mondatok vetődnek a papírra, amik másoknak is komoly értéket hordoznak. Persze ez az elején a nagyon jóleső sikerélmény volt. Ám eljött az az idő, amikor engem, a magánembert azonosítani próbáltak a mondataimmal, és a mondatok alkotta látszattal. Elhitték, hogy írásaim fő és mellékszereplője is én vagyok. Pedig nem. Nagyon nem.
Ma már többek közt azért írok, hogy az olvasó megértse, hogy az írás is, csak egy varázslat. Látszat, misztikum, szemfényvesztés. Az író oldaláról mindenképpen. Az író látja, értelmezi a körülötte lévő világot, majd valamilyen formában megírja azt. Ám ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a saját életét írja meg, sőt azt sem, hogy a valóságot. Mondjuk az, hogy csak egy képeslapot küld az olvasóknak, magából, a világról.
 
Hogy miről írok?
Azt hiszem soha nem arról, ami éppen eszembe jut. Később majd olvasható lesz, hogy hogyan, de mindig tudatosan választok témát, és minden alkalommal felkészülök. A lehető legalaposabban.
Az olvasás értékéről már írtam. Nos én megpróbálok olyan dolgokról írni, aminek olvasás, olvasmány értéke van, mindamellett a témáról valamely üzenetet is közvetít. És az az üzenet ott van elrejtve a sorok közti szünetekben. Az olvasás közben a mondatok közti apró rövid csendben.
 
Így aztán azért írok, hogy üzeneteimet eljutathassam a világhoz és arról, azokról a dolgokról, amikben szerintem benne rejlik a lehetőség, hogy az üzenet közvetítője legyen.
 
És végezetül.
 
Nem titok, néha hibáztam. Öncélúan írtam
EZT SOHA SENKI NE TEGYE!
Az öncélú írásból nem jöhet jól ki az ember gyermeke. Előbb vagy utóbb leleplezik, és kapcsolatok, barátságok, szerelmek mehetnek miatta tönkre. Ezért kell minden egyes alkalommal mielőtt neki áll az ember egy írásnak, feltennie a kérdést:
Miért és miről akarok írni?
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.