Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Gőgről

2009.10.16
 
 
Én nem tudom, hogy hányan tapasztalták már meg, hogy egy szakítás után az egyik fél tudatosan úgy viselkedik, hogy a volt társában lévő, még benne élő szeretetet irányában, gyűlöletté próbálja átgenerálni. Amihez nagyon nem is kell sok. Hiszen a gyűlölet és a szeretet nagyon is rokonpárok. A harmónia fontos kellékei. Képesek fenntartani egy egyensúlyt ép úgy, ahogy képesek az felrúgni is örökre. Azok akik, úgy próbálnak meg elszakadni valakitől, hogy tudatosan a másik szeretetét gyűlöletbe akarják átgenerálni és ezzel elérni azt, hogy biztosan ne keresse többé az a másik, hogy biztosan, örökre és végérvényesen vége legyen valaminek, amit tulajdonképpen be sem fejeztek, gyengék. Gyengék és szánalmasak. Hiszen menekülnek. Leginkább önmagul elől. Egyszerűen nem akarják tudomásul venni a kudarcukat és minél elébb le akarják magukról rázni. Azt hiszik, hogy a másik – pár hete még szeretett lény – durva eltaszítása, kiszakítása megfelelő eszköz arra, hogy semmisé tegyék saját a kapcsolatban elkövetett hibáikat. Elsősorban azt a tényt, hogy kiderül önmaguk számára, hogy hazudtak. Hazudtak önmaguknak és a másiknak egyaránt, mikor szerelemről beszéltek neki. Ugyanis aki valóban képes a saját szerelmét valakihez kötni, és a szerelme valódi. az nem képes egy szakítás után tudatosan bánta. Képtelenség ugyanis, hogy akiért és akivel éltünk, azt egyik napról a másikra szét akarjuk zúzni. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha nem volt igaz és hiteles a szerelmünk. Ha a másikat nem szívből és valódi érzésekből szerettük, sokkalta inkább használtuk valamiért.
Használtuk. Lehet azért, hogy megtudjuk képesek vagyunk-e megszeretni, használtuk, mert szükségünk volt a másikra akár anyagilag, akár csak azért, hogy valakivel megosszuk a mindennapi rutinterheket. De az is lehet, hogy használtuk az ágyba, szeretkezésre. Annyi sok mindenre lehet használni egy ember, főleg egy olyat, aki valóban szerelmes és ettől meglehetősen vak. Túl toleráns, ezért kihasználható. Tudatosan írom a használni szót. Tudatosan, mert amikor valamit már elhasználtunk egyszerű rutinnal dobjuk ki, mindenféle gondolkodás nélkül, tiszta lelkiismerettel, mindenféle érzések nélkül. Azt hisszük így van rendjén és nem is gondolunk bele, hogy az a másik vajon mit él meg.
Az szinte természetes, hogy a kidobott a szemétből vissza akar kerülni, hiszen jól tudja nem ott a helye. Az viszont természet ellenes, hogy az aki kidobta nem hajlandó a létezéséről tudomást venni, ezzel is jelezve, hogy őnéki már használ tárgy nem kell. Ez gőg. Az emberi magatartásformák egyik legrosszabbika. Általában azoknál az embereknél fordul elő, akik valamiért azt hiszik, hogy ismerik önmagukat. Meg vannak világosodva, és tudást birtokolnak. Olyan tudást, amire kevesen képesek. Nos ez nincs így. Ez az életük legnagyobb hazugsága. Az ez ember ugyanis képtelen meg és kiismerni önmagát, mert folyton változik. Azok akik azt hiszik, hogy sikerülhet, tévúton vannak, tévúton élnek.
Ennek a tévútnak a hozadéka a fenn említett tudatos elutasítás, amiről jól tudják, hogy a másiknak gyötrő fájdalmat okoznak. Ez a gőg nem más, mint, a saját gyengeségük dacos tükörképe. Ez a gőg a tisztaságuk halála, elnyomása, azért, hogy valami hamis, általában ember alkotta álideának adjon helyet.
 
Én szánom az ilyen embereket.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.