Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A legjobb Anya

2009.09.28

Panna keservesen sírt. Mondjuk ordított. Hogy miért nem tudom, én csak a sírásra értem a kertkapuhoz. Ő mellette ült a porban az utca közepén és csak fogta. Intett a fejével ne menjek oda. A szomszédok moziztak a kerítéseknél. Tehetetlennek éreztem magam és kényelmetlenül. Eszembe jutott egy mondata. Eszembe jutott, hogy egy volt szeretője azt mondta rá, hogy rossz anya. Rágyújtottam. Álltam ott a kertkapuban és arra gondoltam, hogy valóban rossz anya az aki felvállalja, hogy a gyermekét elkapta egy hiszti roham az utca kellős közepén és ő a helyett, hogy cibálná be a házba, vagy vízzel öntené le, szépen mellé ül, fogja, nyugtatgatja szavak nélkül és türelmesen megvárja míg a lánya megnyugszik. Elgondolkodtam, hogy mennyire nem értek én ehhez. Itt vagyok, több mint negyven, nincs gyerekem és fogalmam nincs, nem lenne mi a teendő.

Félelem is futott át rajtam, hiszen akkor még erősen hittem, hogy Ő majd szül nekem egy gyermeket és arra gondoltam, hogy mi lesz ha rossz apa leszek. Ha majd nem értek semmihez, ha majd csak apa leszek. Ott, velük, de tehetetlenül…

 

Együttélésünk hónapjaiban bizony többször bebizonyította, hogy anyaságból jelesre vizsgázna bárhol a világon. Még akkor is ha néha láthatólag fárasztották a gyerekek, még akkor is, ha nevelési módszerei, minden bizonnyal nem szokványosak., de legalábbis nem az általánosan elfogadottak. A tisztaságra és szabadságra nevel. Bár vannak, voltak jelek, mely a nagyobbik gyermeknél látszólag visszaütött, de rájöttem mégsem. Nehezen értettem meg, hogy a kiskamasz kitörései, hangos veszekedései sokkal jobbak mintha magába fordulna és enné magát. Ahogy én azt tettem, teszem hosszú évek óta és képtelen vagyok már kitörni belőle.

Képtelen vagyok szóban megbeszélni, ami bánt. Inkább belül fojtogat és én fojtogatom. Valamelyikkőnk győz.

 

Most nem én állok nyerésre. Oly annyira nem, hogy lehet ez a napló sem lesz már befejezve, soha. Oly annyira nem, hogy lehet ezek az utolsó leírt mondataim. Ez már nem csak keserű depresszió. Ez egy fájdalmas feladás. Az önvád, a keserűség, az elhagyatottság, a szerelemtelenség, az üresség fojtogatása. No és a tudat, hogy elvesztettem a legjobb anyát ki valaha is felnevelhette volna a gyermekem.

Szeretetben, emberi tisztaságban, nyugalomban, bölcs tudatosságban…

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.