Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Búcsú nem csak történetsírótól

2009.10.09

Igen búcsúzom, bár nem holnaptól nem leszek, hiszen van egynehány elrendezetlen dolgom még a világban és a világgal.

De búcsúzom.

Tegnap, pontosabban tegnap délután született meg a végső elhatározás.

Miért?

Egyrészt mert egy fatális hiba miatt, minden eddigi írásom, vázlatok karcok – főként a nagyításokból – végleg elvesztek. Másrészt, mert az az ember, aki számomra az elmúlt évek során a legkedvesebb volt, gyakorlatilag semmiembernek nevezett és mélységesen elutasított. Tette ezt úgy, hogy remélem tudja, nagyon is sokat tettem én érte és családjáért. Bizony többet is olykor, mit valójában elbírtam. Mindezt csak azért, hogy boldogok legyünk, hogy élni tudjunk szépen, nyugalomban egy közösen felépített világban.

Mint kiderült nem kellettem. Hát legyen.

Azt hiszem, hogy a történésekről merőben más a nézetünk. A szakítást pedig egészen másként fogkuk fel. Ő valahogy úgy, mintha egyszerűen kidobott volna a szemétbe, mint egy már nem kellő elhasznált valamit. Én pedig szenvedéssel, reménnyel, hogy tegyük rendbe közös dolgainkat. Annál is inkább mert mindet, de tényleg mindent feladtam érte és a folyamat befejezése előtt kellet mennem. Kellet. Mehetnékem is volt, de csak átmenetileg, amíg egy csöppnyi magányban valóban azzá olyanná válok, amit Ő is, én is szerettem volna. Ám ő ezt másként értékelte. Szerinte meghazudtam, megtagadtam Őt, a pillanataink...

Másrészt még mindig tegnap este szűkebb családomban olyan – utolsó – vitára és veszekedésre került sor, amit már nem is akarok feldolgozni. Egyszerűen tudomásul kell vennem, hogy egy szellemileg terhelt családban nőttem fel. tudomásul kell vennem, hogy képtelen voltam kitörni onnét és most, ma nem tudok. Már nem nincs erőm.

Rendszeresek lettek az idegösszeroppanásaim, a depresszió teljesen megöl, a tett vágy, atovábblépés igénye pedig eltünt. rá kellet ébrednem; haldoklom. Haldoklom, mint ember.

Valóban semmirevaló vagyok...

Ezért hát elhatároztam. Mindennek egyszer és mindenkorra véget vetek.

Ez azt jelenti, hogy amíg működik ez az oldal akkor is már csak ezt a naplót írom. Egyébként pedig, soha de soha többé nem írok új prózát vagy verset. A tegnapi nappal történetsíró meghalt. Persze amit össze tudok még szedni írásokat, azokat ide mind felteszem, a régieket. összerakosgatom, amit össze lehet még rakni. összegyűjtöm egy helyre. Mementónak

Aztán el jön az idő mikor végleg elköszönök. Nem lesz ez sem olyan soká…

Drága barátaim, Olvasóim!

Elnézéseteket kérem mindenért. Remélem, azért néha egy-egy sorral adtam, sajnálom hogy többet nem adhatok.

 

A Szent Szellem legyen veletek

 

Történetsíró

 

P.S.:

Történetsíró és egyben a gazdatest Hortolányi Gábor utolsó kívánságainak egyike az, hogy az itt felhalmozott írásaim, valamint a közeljövőben letétbe tett kéziratok, örököse, jövőbeni gondozója azok esetleges jogdíjainak élvezője K A legyen, aki valamikor Boszorkányasszony volt, aztán Kis Asszonyom, legboldogabb napjainkban Kedvesem, ha néha megorroltam rá; Andrea, de általában csak Andi, kit soha semmikor el nem feledek és aki miatt, ért születtek azok az írások, így nincs is más, nem is lehet más jogos örököse…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Válasz

(Hortolányi, 2009.11.18 06:20)

Sajnos mindent nem lehet befejezni vagy teljessé tenni az életben, még akkor sem ha szívből törekszünk rá. Egyszerűen azért, mert a Minden tudja, hogy az nem feladatunk. Hiszen minden nem lehet feladatunk.

2009 11 18

(A kishölgy, 2009.11.17 14:53)

"Mákos patkó, rákkenról!"
Ez lesz a címe annak a könyvnek, amit Hortolányi "történetsíró" Gábor barátommal közösen írunk és még idén szeretnénk befejezni."

Kérlek ez jusson az eszedbe amikor ilyeneket írsz...