Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


– Neked is vettem tálcát – jegyezte meg Kinga csöndesen, miközben mélyen lehajolt, és gondosan rásöpörte a kislapátra a morzsákat. – Kértem, hogy tálcán vagy tányéron hozd be a kaját.
István dühösen méregette az asszonyt, és megvonta a vállát. Mit kell ebből mindig ügyet csinálni? Pár szem morzsa a szőnyegen… na és? Attól még nem dől össze a világ. Különben is a szőnyegen szétszórva nem látszott olyan soknak, mint amekkora kupac lett belőle a kék műanyag lapáton.
Gyűlölte, ha kioktatták, megint taknyos kis kölyöknek érezte magát, akit az anyukája folyton nevelni akar. Amikor a válása után kényszerűségből hazaköltözött a szüleihez, eleget hallgatta az anyjától, hogy milyen rendetlen, semmi szüksége rá, hogy Kinga is naponta felhívja rá a figyelmét. Ez a nő egyszerűen az idegeire megy a rendmániájával! Miért zavarja például, ha a szennyesét ott hagyja, ahol éppen levetette? Vagy hogy nem viszi ki maga után a kávéscsészéjét? Az sem katasztrófa, ha összegyűlik körülötte négy-öt ásványvizes palack meg egy halom használt papír zsebkendő a szoba közepén! Hagyja már őt békén az ilyen kicsinyes dolgokkal!
– Muszáj mindent szóvá tenned? – förmedt rá a nőre.
– Ha nem tűnt volna fel, hetekig hallgattam, és rámoltam utánad. De néha nálam is elszakad a cérna – felelte ingerülten Kinga. – Nem hiszem, hogy túl sokat kérek azzal, hogy figyelj egy kicsit jobban, és ne csinálj nekem felesleges munkát! Én is dolgozom, akárcsak te, nem a lábamat lógázom egész nap.
– Talán letört a derekad ettől a kis sepregetéstől? – folytatta a kötözködést István.
– A tiéd sem tört volna le! – vágott vissza a nő, és duzzogva kiviharzott a konyhába.
Na, most mindjárt jön a kávéval… A férfi már felkészült az újabb éles megjegyzésekre, mivel az imént kilöttyintette a kávét a járólapra. Persze merő véletlenségből, de Kinga biztosan azt hiszi, direkt csinálta! Ja, és persze most is a pulton vágott kenyeret, tehát minden tele lett morzsával.
És valóban, halk, de bosszús hang hallatszott a konyha felől.
– A fenébe! Inkább ne nyúlna semmihez, csak koszt csinál állandóan – dohogott Kinga, és zajosan nekiállt eltakarítani a romokat.
István megpróbálta becsukni a fülét, és inkább azokról a nőkről ábrándozott, akikkel az elmúlt hetekben ismerkedett meg a különböző társkereső oldalakon. Csak azért regisztrált fel több helyre is, hogy végre megint nagy embernek érezhesse magát, akire felnéznek a nők, és őszinte örömmel veszik a bókjait, a közeledését. Kingának már nem szokott bókolni, minek is, hiszen itt van vele, már nem kell megszereznie! A társkereső portálokon azt hazudhatott magáról, amit csak akart, a sok liba minden szavát elhitte. Tíz évvel korább készült fényképét rakta fel, amin még sűrű, hosszú a haja, nem kopaszodik, ráadásul soványabb is vagy harminc kilóval. Jóképű fickó volt valamikor, nem csoda, hogy könnyedén elcsavarta számtalan hiszékeny nő fejét. A foglalkozásával kapcsolatban is lódított, kitalált egy izgalmasnak hangzó munkát, amivel jól lehet keresni is, így a párkereső nők azt hitték, egy igazán jó parti van kilátásban, és mindenáron meg akarták hódítani. István felettébb élvezte, hogy versengenek a kegyeiért, és csak azt sajnálta, hogy bő egy hete elromlott az otthoni számítógépe, így ezt a mulatságot a munkahelyére és- idejére kellett korlátoznia. De ezt is megoldotta: rendszerint bent maradt „túlórázni”.
A gond akkor kezdődött, amikor Kinga rájött az ő legújabb szórakozására. Egyszer ugyanis elfelejtette kitörölni az előzményeket a számítógépéről, és az asszony kíváncsiságból megnézte, milyen oldalakat szokott a párja böngészni, amikor ő éppen éjszakás. Azóta szinte állandóan veszekedtek, Kinga nem állta meg, hogy ne dörgölje folyton az orra alá, mit gondol a kisded játékairól. Még hogy kisded játékok! – lázongott magában a férfi. A társkereső oldalakon legalább kiélheti magát, ott lehet valaki, egy igazán nagy ember.
Olykor személyes találkozókra is sikerült rávennie az éppen aktuális „szerelmét”, vagy inkább saját magát. Attól félt ugyanis, hogy ha az éteren keresztül elcsábított nők meglátják, hogy néz ki a valóságban, rögtön faképnél hagyják. Másfél mázsájával, erősen kopaszodó fejével egyáltalán nem tartotta magát vonzó férfinak. Eszébe sem jutott, hogy ha Kingának, aki a negyvenen túl is egy csinos, karcsú, fiatalos nő volt, így is tetszik, akkor felesleges újabb bizonyítékokat gyűjtenie. Már nem tudott megálljt parancsolni magának. Minden aggodalma ellenére egyszer-egyszer összejött neki egy kis kaland, ám ő semmi kivetnivalót nem látott benne, hogy megcsalja Kingát. Úgy érezte, ennyi jár neki, ha már otthon állandóan csak piszkálják mindenért…
Csakhogy utána jött a lelkiismeret-furdalás, mert mindezek ellenére nagyon szerette az asszonyt, és ha belegondolt, mennyi mindent tett érte Kinga, el kellett ismernie, hogy más nő a kisujját sem mozdította volna érte. Amikor például el akarták árverezni a házát, amit a válás után vásárolt, mert nem tudta fizetni a törlesztő-részleteket, Kinga habozás nélkül felvett helyette közel egymillió forint hitelt. Ő természetesen azonnal visszafizette neki, amint sikerült eladniuk a házat. Akkoriban ráadásul az asszony jövedelméből éltek, mert neki éppen nem volt állása. Szóval ő nem csak szavakkal, de kemény tettekkel is bizonyította, hogy igazán szereti őt. Az alkoholtól is azért tudott megszabadulni, mert Kinga a sarkára állt, és ultimátumot adott neki: vagy ő, vagy a vodka. És ő az asszonyt választotta. Szakorvoshoz fordult, és amióta szedi a gyógyszereit, egy kortyot sem ivott.
Mindezeket végiggondolva, nem értette, miért nem elég neki, hogy Kinga szereti, miért kell újra és újra meggyőződnie arról, hogy más nők is elég jóképűnek, érdekesnek, izgalmasnak, azaz nagy embernek találják. Egyszerűen képtelen volt lemondani a társkereső oldalakon folytatott flörtölgetésről, ártatlan vagy kevésbé ártatlan találkozgatásokról, pedig előre tudta, mi lesz a vége. Tudta, hogy az asszony előbb vagy utóbb belefárad az örökös küzdelembe és besokall. Így aztán nem érte váratlanul, amikor Kinga egy különösen elfajult veszekedést követően összepakolta a holmijait, és dühösen becsapta maga mögött az ajtót.
Már sokszor megtörtént, hogy mérgében faképnél hagyta, de István érezte, hogy ez most végleges és visszavonhatatlan. Azért csinálta az egészet, hogy végre nagy embernek érezze magát, akit csodálnak a nők, ám amikor ott maradt egyedül a nappali közepén, megelégedettség helyett csak végtelen ürességet érzett. Rádöbbent, hogy nem tud mást szeretni, csak Kingát, őt pedig éppen most veszítette el. Mindazonáltal nem engedte, hogy a keserűség elhatalmasodjon rajta, határozott léptekkel elindult az íróasztalához, hogy az interneten keressen vigaszt, de aztán eszébe jutott, hogy a számítógépe elromlott. Mérgesen belerúgott a földön álló bébiházba, majd percekig üveges tekintettel bámulta a kikapcsolt monitort.
Valójában még soha nem érezte magát ennyire kicsinek...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.