Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bizonyos Angyalhangról

2010.01.02

A mesterek kara
Félig belehalva önmagába
A könyvespolcomon
Szánalmasan rajtam röhög
Kerouack a vén csavargó
Gúnyosan az útra hív
Morrison mámoros halálba
Ginsberg egyszerűen Amerikába
Gyurka egy csodás belső világba
Az igazi Hobo újra vissza
A fénybe, rivaldába, csillogásba
Tamás a régi kocsmánkba
Jó néhány pohárkára
János sugallja csak csupán
Jobb menned a szíved után…

A dolgokat sosem mi alakítjuk, a dolgok alakulnak maguktól. Talán épphogy csak a felszín az, amin változtatni tudunk, alig-alig. Történt, hogy csavargásaim véget nem érő sorában belefáradtam utakba, emberekbe, magányba és beleájultam egy, nap egy Kocsmárosné ágyába, mélyen. Harmadnap arra eszméltem, hogy ott van már hat zoknim és a papucsom. Egy hét elteltével főztem is nagyokat, majd jött a karácsony, a szilveszteri pezsgés, az álmos január. A monoton munka, a néha csontig ható fáradság. A stresszoldó sörök jótékony bódultsága valahogy ki is törölte a valóságot. A rémisztőt, miszerint néha szeretkezünk, a pénzen összeveszünk, esti beszélgetés helyett altatókat szedünk. Így hát nem volt váratlan egy lapos délután a Kocsmárosném fájdalmas alig hallható kiáltása: Engem más is szeret még, csak tudd, és verseket ír és szenved értem, és a küszöbön állva várna minden éjjel, és… de…

Csak álltam szótlanul és tényleg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Rám nézett és suttogva kérdezte: Nincs is semmi mondanivalód, nincsenek kérdéseid?

 

Ugyan miért lettek volna! Egy átutazónak ne legyenek kérdései, egy átutazó tudja, hogy mikor kell elmennie. De kértem egy napot, mondván megszervezem, hogy a bútorok, meg a csomagok, gyorsan elkerüljenek, de ő nem adott. Feltételei voltak! Feltételei, hogy kérdezzek, és nem értette meg, hogy már minden kérdés teljesen felesleges, a szavak már csak vagdalkozások, a pillantások komoly tőrszúrások. Nem értette meg, hogy a csavargóknál érzékenyebb ember kevés van, de büszkébb és keményebb is. Nem értette meg, hogy…

 

Aznap éjjel már a régi ágyamban sírtam, szánalmasan magamra gondolva, meg erre a két hónapra, hogy ugyan már, miért is nem tudtam igazán szeretni az én kocsmárosnémat. Vagy már igazán szeretni sem tudok? Nagy szerencsémre az altatók megnyomták az agy delete billentyűjét, így másnap ugyan kissé bambán, kissé gyűrten, de már újra írtam hat hónap után. Mert az is nagy-nagy csavargás ám! Keresztül lelkeken, érzéseken, a való világon és röpke álmokon. A mondatvarázslatok pillanatait is el kell érni, hozzájuk kell kéretőzni, mert önmaguktól nem hajlandók a szeánszra.

 

Aztán egy nap. egy levél az elektronikus postaládába annyira megkapott. Angyalhang írt, és bíztatott, meg édes-kedvesen lehordott, mert, hogy miért nem írom én az én balladáimat, miért firkálgatok politikai pornót, meg kocsmaponyvát. És hol vannak a versek? A rímtelen fojtogató sorok. Mélyen elgondolkodtam. Tulajdonképpen akkor adtam neki a nevet is: Angyalhang. Pedig már oly sokszor próbálkoztam vele, már a névadással, mert név az kell, hát most megszületett. Angyalhang. Bizony. Hiszen a hangjába mélyen szerelmes a lelkem, mert tulajdonképpen csak a hangját ismerem, hiszen kurta furcsa  kapcsolat a miénk.

 

Még sohasem találkoztunk, de már oly sokat barátkoztunk. Barátkoztunk levelekben, és órákat a telefoni éterbe. Még egy randevút is kaptam, mert kértem, de… Szóval nem mentem el. Kocsmárosném a kanapén nézte, hogy mennyire szenvedek a klaviatúrán, és csak magába dühöngött, hogy a hatodik fröccsöt iszom, akkor érkezett a sms, melyszerint vasárnap pontban, ha ráérek. Nem mentem el. Ez az első bűnest. A második úgy esett, hogy Kocsmárosném után felhívtam a hangját, Angyalhangét, mert éreztem, hogy kell, a zsigerek megnyugtatása a cél. És ő tette a dolgát, és én belefeledkezetem a csodába, a csoda pedig törölte belőlem a valóságot, többek közt, hogy dolgom van holnap, és fontos is. Ezt feledve Angyalhanggal megígértettem, hogy találkozunk másnap… Még Ő hívott, hogy akkor mikor, és hol legyen és hallottam a hangján, hogy izgul kissé, én meg már száz-kilóméterekre tőle egy kocsiban ülve, borzasztóan szégyelltem magam.

 

Angyalhang minden bizonnyal egyszer majd megbocsát, vagy nem. Mily szerencse, hogy nem ismerjük a holnapot, így még megmaradhat a várakozás izgalma. Angyalhang, talán majd egyszer tényleg velem szemben fog ülni valami kávézó, vagy kocsma asztalánál, és a szememre hányja, hogy miért nézek ilyen furcsán a világra. Miért veszítem el a megismételhetetlen szerelmeket, hová menekülnek tőlem a Boszorkányasszonyok, Holdkirálynők, Egy Toll, Angyalhang, hová menekülök a szerelem elől. Majd megkérdezi, hogy mitől rettegek jobban, attól, hogy szeretnek, vagy attól, hogy kimutassam a szerelmemet. És válaszolnom is kell bizony, hogy a mondatok orgiája-e a fontosabb, vagy a nő, mert választani kell, még akkor is, ha egyik nélkül sem működik ez a világ…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Pécs

(uccika, 2010.01.07 22:16)

Ma jutalom estém van. Itt olvasgatok Nálad.
Menj már el, és válaszold meg a kérdéseket:)))