Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Iszonyom

2009.09.23

Iszonyom

 

Prológus

 

Az van, hogy viszonyom van az élettel, különleges viszonyom, mert a hátam közepére sem kívánom, de azt mondja, nem hagy el, mert szeret, szeret velem élni.

Beszarás, egy szerető, aki hűséges.

 

                                               I.

 

Másodállású teremőrként funkcionálok éppen a képtelenségek múzeumában. Enyém az Örök Hűség terme. Ide járnak az emberek megnézni az Örök Hűséget, és amíg ők azt elemezik, én meg őket. De sokra nem megyek vele, velük. Egyformák, csak nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni és ezért jampiskodva magamutogatnak. Lehet, hogy csak én tudom, hogy ott belül a kisemberük, aki a programjukat írja, mind klóónozott. De azért elemzem őket, mert bennem van, hogy hátha. Ráadásul naphosszat, hiszen főállásom nem lévén egész műszakokat is vállaltam, amit zsebből fizetett a főnök és örül, hogy milyen jó kis megbízható munkaerőre tett szert. A meló is könnyű, végül is csak annyit kellett tennem, hogy vigyázzak, az emberek nehogy ellopják és hazavigyék az Örök Hűséget, a Múzeum egyik legértékesebb kincsét.

Sokan és sokfélék járnak ide. Hétvégi apukák, hétvégi anyukák, hétvégi gyerekek, professzorok, kukások, matrónák, kurvák, hidegek és melegek, leszbik és travik, szinglik, és akik hármasban szeretik, aztán tudományos kutatók, mérnökök, könyvelők, adminisztrátorok, elnökök, vezérigazgatók, és szolgák. Szerintem járt már itt a világ minden foglalkozása, identitása, pártja, terrorszervezete, titkos társasága, mindenki. És jellemzően ide jöttek az Örök Hűséghez. Pedig nem nagy durranás az egész.

Háromóránként bejön egy pár. Férfi, nő. Anyaszült meztelenek és borotváltak, mert állítólag még a régi hagyományoknak is haladni kell a korral és a divattal. Ráfekszenek az ágyra, aztán egymásra, és dugnak. Ez a látványos rész. Aztán felülnek az ágyban egymással szemben és valami hatodrangú író felejthető párbeszédébe kezdenek, a szerelemről, meg, hogy még most is mennyire jó felfedezni egymás testét, és még ezer baromságról, ami szerintük oda vezet, hogy örökké egymásié maradnak.

Azt csak kevesen tudják, hogy ebben a huszonnégy órás előadásban a párok tagjai állandóan cserélgetik egymást a színfalak mögött, mert szerintük egy idő után unalmas mindig ugyanazzal dugni.

A szövegen meg állítólag nem lehet változtatni.

 

II.

 

Az idegenek hajnalban jöttek, amikor már sikerült nagyjából leszállnom a sörök, a kisvodkák és a xanax mindent kiütő egyvelegéről. Ébresztgettek rendesen, hogy; Imi, Imi keljél fel, jöttünk az agyad egy szeletéért és némi spermáért, tudod, ahogy megbeszéltük.

Nem értettem az egészet. Egyrészt nem vagyok Imi, az olyan snassz név, másrészt nem szívesen adok idegeneknek spermát mindjárt az első randin, csak kivételes esetben, amikor már nagyon kell. Így aztán ezen elvitatkoztunk egy darabig, közben nekem is tisztult a kép, hogy az Imi, a középsztár, a falurádió tartalékos bemondója egy emelettel feljebb lakik, de ilyenkor még nincs otthon, mert éjszakánként rajongókra vadászik, általában olyan helyeken, ahol ott van valami bulvárfotós.

Megértették. Én meg kinyitottam egy üveg vöröset és körbekínáltam üvegből. Nekiálltunk dumálni. Ők rá akartak feszülni a nemiség kérdésére, mert állítólag nekik az már nem megy, mert annyi baj volt vele az utóbbi időben, hogy az utódok már a gyerekgyárból származnak, a nemi örömöt meg csak le kell tölteni a Központi Gépről és ráadásul ingyenes. Mondtam nekik, hogy kár, hogy nem tudok innen beregisztrálni, mert rám férne már némi nemi. Ezen elcsodálkoztak, mert azt hitték, hogy itt a Föld nevű bolygón ez még természetes.

Ja - mondtam, csak itt összekötődik a dolog mindenféle feltételrendszerrel, mint hogy udvarlás, jópofi, romantika, kényszer gazdasági közösség, valamint hosszan sorolhatnám, ezekre nincs egyszerűen rezsim. A xanax meg a sör olcsóbb. A kisvodkát mindig úgy fizeti a haverom.

Bólogattak, nagyon is értették, végül is, ők már túl voltak ezen és még azon sem csodálkoztak, hogy a történelem ismétli magát.

Adtak egy titkos kódot meg egy jelszót.

 

III.

 

Egyszerűen képtelenség, hogy teljesen komolyan veszel. Tessék mellém számolni a művészi szabadságot és szabadosságot. Hogy ismerem a lehetőségem börtönének minden egyes celláját, és szívesen költözködöm egyik magánzárkából a másikba. Tehetem, az őr is én vagyok, meg az igazgató. Minden én vagyok, de mégsem én vagyok az a rengeteg mondathalmaz. Ezt jó lenne tudomásul venned. Tudd meg, hogy néha nekem is büdös a lábam, és sokkalta több nagyon rossz mondatom van, mint jó. Pont ugyanúgy és csak annyira gyötör az élet, mint téged és pont annyira nem értem az életem, mint te a sajátodat. Értsd meg! Csak ember vagyok, semmi több. Semmi extra, semmi felhajtás, semmi nagyzolás, semmi valami más. Csak én. Teljesen egyszerűen.

Mondta az író a tanítványának és az újságírónak, majd átadta nekik a saját nekrológját, hogy nehogy elbasszanak valamit a temetésén.

 

IV.

 

Azt mondja, hogy csak a bugyija miatt jött vissza, de én tudom, hogy ellenőrizni akart, mert azt mondtam neki, hogy azért nem maradhat, mert nálam alszik a Mici Mackó teljes szereplőgárdája és én is a padlón fogok éjszakázni, egy felfújható vendégágyon. Ezek szerint nem hitt nekem. Szarügy. Ebben az esetben, soha, de soha többet. De a bugyiját visszaadtam, miközben kerek szemekkel figyelte, ahogy a Füles éppen mászik be az ágyamban.

Nem kellenek senkitől az emlékek, mert azok csak sokkolják az antidepresszánsok hatását, és akkor meg innom kell, amitől meg savat hányok, amit utálok. De nem én tehetek az egészről, én próbálkozom, csak az alanyok a nem megfelelők. Valahogy nem. Nem hiszem el, hogy hozzájuk tudnám igazítani az életem, csak szerető meg nem akarok lenni. Akkor inkább a Mici Mackó, meg a Füles és Malacka.

Én meg alszom a vendégágyon.

 

V.

 

Benéztem magamhoz. Hétköznap. Háááát! De. Na és akkor mi van? Végül is semmi nem írhatja elő, hogy akármi, vagy valami. A hétköznap, az hétköznap, majdnem teljesen ugyanolyan mit a hétvége, de hétvégén sokkal kevesebbet dohányzom. Kb ennyi a különbség, meg a vasárnapi húsleves.

Bár az sem nagyon, mert a maradék ugye.

 

VI.

 

Félpályás fejfájást diagnosztizáltam magamnak korán reggel, de nem pánikoltam be. Nem éri meg. Annyi történt, hogy picit belassultam, ingerlékeny lettem, kiállhatatlanná váltam és felrúgtam Vera plussnyulát, de csak úgy mertem, hogy ne lássa, mert ellenkező esetben azt hiszem, nagyon kikapok. A nyúl miatt, mert Vera leszarja a fejfájásomat. Biztos megint ittál! Szemrehány és nem hiszi el, hogy nem. Két napja semmit. Gáz ez így, hogy már nem hisz nekem, de még itt lakik, vagy én lakom nála? Ezt a fejfájás után azonnal tisztázni kell. Már azt, hogy akkor kinek kell költöznie.

Rémesek ezek a költözködések. Megalázók. Megalázók a papírdobozba csomagolt életpillanatok. És megalázó az érthetetlensége az egésznek, no meg a vádak. Az egymás háta mögött keresetlen szavakkal, köpködött vádak. És olyan szánalmas is, ahogy a pakolóemberek szenvednek a franciaágy alatt a lépcsőn lefelé, és káromkodnak. Meg ahogy megvető arckifejezéssel kérdezik meg, hogy hova tehetem ezt a dobozt.

Mindezt felmérve beveszek egy pirulát, rá teát, megsimogatom a plüssnyulat, és mélyen hallgatok Vera előtt a fejfájásról.

 

VII.

 

Hipermarket. Útba esett. Hát be. Tolom a tér minden irányában haladni akaró kocsit, és már most szidom magam, hogy miért nem a sarki vegyes. Aztán a gondolák között a csapások sorozata.

A kabátos nő élete régen látott barátnőjével találkozott éppen és a kocsikat keresztbe állítva beszélik meg az életük, Gézától Jenőig, gyerektől temetésig.

- Csókolom, itt át szeretnék haladni - De nagyon szerényen.

-         Siet valahová fiatalember - hetykén és sértetten.

- Igen, te rohad stupid, büdös ribanc - és egyszerűen félrelökdösöm őket, ezek meg néznek utánam a halkonzerv, meg a majonéz közül.

De ennyivel nem úszom meg, a kenyérnél üvölt Istuka, mert neki azonnal és akkor is kell, a nem tudom én milyen elemes agybutító, ami villog. Sikoltva toporzékol, és földhöz veri magát.

Az elhízott nagydarab darabrockkeren már csak nevetek, ahogy erőből tolja a kosarat, benne sör, konyak, meg egy fél kiló kenyér. Gyakran megáll és körbenéz, hátha felismeri valaki.

Rezignáltan megyek a sorba. Akármelyikbe, mert már tudom, én képtelen vagyok a jó sorba állni. Vagy elromlik a bankkártya leolvasó, vagy valamit elfelejtett az előttem álló és akkor: Sanyi fuss már vissza érte egy perc az egész, vagy nincs annyi pénz nála, bármi, minden, ami ott ragaszt abban a rohadt sorban és egy tapodtat sem.

Halálvágy.

 

VIII.

 

Vacsorára kétkedés.

Így randi után meg pláne. Mert ilyenkor vesznek össze mindazok, akik hívatlanul de eljöttek velem. A félelem, a kétkedés, a megfelelés, az önzés, a vágy, a remény, az önismeret, a tükörkép, a jól nevelt kisfiú, az akaratos önző kan, a szerető, az író, a megértő, az akarnok, a csábító, a félszeg kisfiú, Ádám, Rómeó, a csavargó, a vándor, a sarki sexisten, a megszokott reménytelen magány, és az átélt remegve vágyott szerelem.

Szóval vacsorára kétkedés. És agyon idegesít ez a kétkedés. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha csak én mentem volna el arra a randevúra, és a végén meg mertem volna kérdezni, hogy fekete vagy fehér, igen vagy nem. De első randin ki az a marha, aki meg meri kérdezni? Még akkor is, ha tudom, hogy pontosan tudta a válaszokat. Ő már tudta.

Nekem meg itt van vacsorára a kétkedés.

 

IX.

 

Nem tudom, kinek kéne megígérnem, hogy jó leszek.

Önmagamhoz képest jó.

 

X.

 

És ahogy kell, mert kegyetlen az élet, minden reménykérdésre tudom is a választ.

Nem kellesz. Senkinek, mert veled az élet, ami még hátra van, nem kockázatmentes.

Tudod Élet!

Nyasgem.

 

Epilógus

 

               Magánlevél B-nek

 

És még mondtam volna két napot

Hogy kinyíljanak az ablakok

És harmadnap, mikor már fáradok

Adtál volna egy kávét

 

És hallgattam volna két napot

Míg el nem lankadnak a mondatok

És harmadnap, tudod, hogy megkapod

                                                Tőlem azt a kávét

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.