Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mécsesek

2009.12.01


A mécsesek lángja látta
Azt a pár órát
De a pillanatok árát
Nem tudják

A mécsesek fénye játszott
A testén, a világot
Megihlette, széppé tette
A keservet feledtette

A mécsesek némán
ránk vigyáztak
Testük elégett
Minden
Semmivé lett

 

Majdnem ennyi maradt tőle, belőle, egy talánvers. A szoba illata, a teste melege, a csillogó szemek, a meghátrálás, a vad élvezetek habzsolása. Kételyek és kétségek. A félelem, a vágyódás, a megnyugvás. A mécsesek fényei. Villanások, sikolyok. Simítások, simogatások. Fénylő ajkak, párás szemek. Szendergés. Korai ébredés. Hálás mosoly. Szerelmes pillantás. Kávéillat, meg pirítós. Fel nem tett kérdések, és még annál is csendesebb válaszok. Búcsúzás, ölelések, apró csókok. Remény, várakozás, a vég. Beletörődés. Szenvedés, vergődés, könnyek, versek, kitörölt sorok, újraírt mondatok. Újjel mécsesek, a pillanatért.

 

Sms-ek, telefonok, válasz nélküli kérdések, vádak és vagdalkozások. Nyugtatók, borok, próbálkozások. A kis vörös, és a jótestű szőke. Mások. Nem ő. Sehol a mécsesek játékos fényárja. Sehol az éjszaka bája, sehol…

 

A mécsesek lángja látta

A mécsesek lángja vigyázza

Őrzi azt az éjszakát

Örökre

 

A mécsesek fénye játssza

Nagy néha a szoba falára

A mosolyát

Őt magát

 

A lángok némán

Várják újra, hogy a párnám

Ihassa illatát

A paplan gubbasszon a hátán

A mécsesek

Újra éljenek

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

eoldal

(merjoe, 2009.12.01 23:08)

http://www.merjoe.eoldal.hu/cikkek/magan-ugy/tortenetsironak_