Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pillanat, képek

2009.09.25

 

„- Fizessen nekem egy italt!

- Miért?

- Mert magával ülök az asztalánál.

- És ha megteszem, elmegy?”

Rejtő Jenő

 

 

 

Két sarokkal előbb állította meg az autót. Szabályosan leparkolt és rágyújtott. Azon tűnődött, amin egész úton idefelé. Hogyan mondja meg neki, hogy szereti. Mindennél jobban szereti, de ezért - semmi másért, csak ezért a végtelen szerelemért - elhagyja. Még ma, ahogy befejezte a mondatot, beleszór mindent egy sportszatyorba és elmegy, örökre.

 

Az életben két dolog biztos - mondogatta a nagyapja - Isten és a halál. Az egyikben nem hisz, a másiktól nem fél. A nagyapja sírját sem látogatja, pedig mindennél jobban szerette a világon.

 

Ugyan kérem, rövid tíz év alatt kifizetik ezt a szerény kis hitelt.

Gondolod te, hogy rövid lesz az a tíz év, és utána már minek válnánk el.

 

Soha nem hittem el, hogy a sámánok bármiféle csodára képesek voltak. Csak a véletlen furcsa játéka és pajzánkodása tartotta életben a mítoszukat. Tegnap megláttalak egy jósdából kijönni. Vajon mire voltál kíváncsi?

A kiszámíthatatlan jövőre vagy a hited halálára.

 

-          Egy szál rózsát kérek.

-          Vigyen hármat.

-          Csak egy kell. Abból is tudnia kell…

-          …?

-          Tudja mit! Mégiscsak hármat adjon, zölddel.

 

Több mint tizenöt éve volt. Nem volt szép a vége, de milyen vég az, ami szép? Jól tudjuk, milliószor megcsaltál. Mégis most meghívót gépelek neked, és reménykedve várom a válaszod, hogy igen eljössz, és annyi év után elhiszed: Nem hiába firkáltam. De majd félni fogok a végén a szemedbe nézni, mert még észreveszed, hogy még most is…

 

Álltam a végtelem mélysötét színpadon és szavaltam. Teltház volt. A közönség szájtátva és állva hallgatott. Várta a varázslat végét.

Hirtelen felcsattantak a szuffiták, egy oldalsurló is rámcsapott. A színpadmester egy cifrát káromkodott. A büfé felé tartva még halottam, ahogy maga elé mormolja: Az a hülye álmodozó. Már megint ez a hülye álmodozó.

 

- Adj egy cigit! Mindegy milyet, ha már nincs nekem. Csak adj egy cigit… Igen sörre még futotta. Kettőre. Egy cigi árából kettőre, mert sört nem lehet csak úgy kérni, de egy cigit valaki mindig hozzácsap az emberhez.

 

Akkor menj! Menj ahhoz a kibaszott ringyóhoz! Aztán mikor kigondoltad, hogy majd mit mondasz a gyereknek akkor azért gyere vissza és mond el neki. De ne az a rohadt szöveg legyen, hogy apu anyuból kiszeretett és egy másik nőbe bele. Azt is mond meg, hogy miért? Hogyan szerettél ki belőlem, meg hogyan szerettél belém, aztán a másikba. Ezt majd mind magyarázd meg neki. Mind a három évének. Mert én nem tudom, hogy mit mondjak, majd. Nem tudom, hogyan kezdjek bele? Mondjam azt, hogy apa eldobott? Jaj, azt nem mondhatom, mert tudom, hogy majd gondoskodsz róla, tudom. Majd kapom a gyerektartást, a minimálbéred után. Baszhatom! Tudod, baszhatom! Eddig sem fogok eljutni. Mikor a szemébe nézek, csak bőgni fogok! Csak bőgni.

 

Biztosíthatom, hogy meg fog jelenni a könyve. Erre az én személyem a biztosíték, no és az ön egymilliója, mert név nélkül, elsőkönyvesként - tárta szét a kezét a kiadó igazgatója, én meg leköptem…

 

 

Tisztelet Hölgyem!

Végtelenül megtisztelt, amiért azt hiszi, hogy alkalmas vagyok írásos alkotásainak, bármilyen értékelésére, így aztán merem is tisztelettel ide jegyezni, hogy a jövőben inkább horgolni szíveskedjen kegyed a kezeivel és dúdoljon közben népdalokat.

De végül, a levél egészen másmilyenre sikeredett. Én meg vettem magamnak egy daloskönyvet.

 

A Vándort a hosszú úton néha Tündérek, néha Boszorkányasszonyok, néha Utcalányok az ágyukba fogadták, de mindig el kellet mennie. Volt, hogy küldték, volt, hogy jött egy furcsa szellő és új illatokat hozott magával, amelyek forrását meg kellett keresnie. Néha ő vágyott nagyon, akár csak egy priccsre a szeretett nő toronyszobájának ajtaja előtt, de az ajtónállók még a palotába sem engedték be. Heteket ült a réten és várt, várta hogy kilovagoljon a Királynő, várta, hogy láthassa őt, magába szívja a szemével, hogy éjszakánként álomjátékkal szórakoztassa önmagát. Ott táborozott le a toronyszoba alatt, közvetlenül a várfal tövében és csak gondolkodott. Vajon a vastag rideg falakat hogyan bonthatná le, a rácsokat miként feszíthetné szét. Aztán arra jött egy régi barátja az ősöreg Koldus, ki madárdalt evett, fényt ivott, bölcsességben fürdött, lelki békében hált. Gyógyfüvekből teát főzött a Vándornak majd szavak nélkül énekelni kezdett, de ez sem segített.

 

Na akkor, bugyik, tangák lecsusszan, lábakat szét, melleket elõre,

És dübörögjön a rókendroll!

 

„Hé, mivé lett az a Rolling Stone a kezemben?
Két ujjam közt sodrom el az életem”

Ezt dúdolgatom napok óta, ezt dúdolgatom, dúdolgatom, és közben keresem, keresem ujjaim közt az életem.

 

Egy darab barátságcsomag eladó! De nem kell senkinek, még óvszerrel sem.

 

A rózsák elhervadtak, de testüket még őrzi a celofánkoporsó. Neked akartam adni, de helyette meglátogattam a nagyapámat. Kikiáltott a kriptából:

Menj tovább! Mindig menj tovább! Hiába pokoli a világ…

 

Pedig esküszöm, szeretett szavaimra esküszöm, hogy már, csak a combodat átölelve térdepelnék előtted és hallgatnám a szemeidből csorgó életet…

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.