Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Berkovicsról

2009.09.26

 

Kép A Berkovics azt mondja a söre fölött, hogy leszarja a szépprózát. Inkább füvet szív titokban, az egészségesebb. A vers meg általában túl érzelgős, és lássuk be, mi itt a Víziszonyban azért már jól bekorcsosultunk az érzelgősséghez. A festményeket egyáltalán nem érti, a grafikáról pedig első blikkre azt hiszi, hogy egy új italmárka és fennhangon bizonygatja mennyire jó fej a Jenő, a kocsmáros, még akkor is, ha pofátlanul pénzt kér a szódáért, pedig az hagyomány rombolás.

Nézegetem a Berkovicsot, rágyújtok, remeg a kezemben a cigi. Erős késztetést érzek, hogy ordítsak, hogy oda menjek és felrúgjam ezt a félhülyét, aki a negyedik sör után mindenhez ért, sőt hat sör után minden bizonnyal le is diplomázik atomfizikából. Ám rájövök, nem tehet róla. Nem tehet róla, hogy neki a széppróza csak akkor szép, ha a könyvborítón valami dögös csaj feszít félmeztelen. Azt meg el sem akarom magyarázni neki, hogy az nem széppróza, hanem valami a parasztvakítás, a giccs és a ponyva között, üzletileg. A Berkovics arról sem tehet, hogy a vers ma már túl érzelgős. Azzá tették. Azzá tették a fűzfapoéták, az elhagyott, unatkozó családanyák, a besavanyodott széplelkű, a magány elől menekülő jó seggű negyvenesek, a félre tekingető, meg félre is dugó házimacsók és még sorolhatnám. Mert ma már mindenki ír. Vesz áruhitelre egy számítógépet, a gyerektől eltanulja a fogásokat és éjszakánként ír. Mind a nagyok, pedig csak mosolyognak fentről, hiszen alapesetben nem baj az alkotás maga. Csak az bántó néha, ha a Mindenki el is hiszi, hogy nem élete legjobb alkotását készítette el, hanem a világét. Ha elhiszi, hogy a világ majd jól térdre esik előtte és elkezd a kegyeiben járni.

Nos, nem. A világ nem ilyen. Bár marketing megfontolásokból nagyon is ontja magából a félmeztelen nőcis borítókat, de a világ ezen is csak mosolyog, mert tudja, él még az alaplényeg, a művészet. A világ megbocsát a Berkovicsnak, meg a tanárainak, mindenféle rendszereknek és izmusoknak, mert tudja; a művészet, a valódi művészet bárhol, bármikor utat talál magának. Majd lesz egy pillanat, amikor a Berkovics megérti a szépprózát, majd lesz egy pillanat mikor bemegy egy múzeumba és csak áll egy kép előtt. Sőt az is eljő, hogy itt a kocsmában az asztalon állva szaval.

A művészet mindenre képes. Alkotásra hivatott. Ám nem mindenki számára szent szerető, hisz nem egy kurva. Pénzért árulják ugyan, de nem megvehető. Érezni és érteni kell. Hagyni, hogy hozzánk és belénk bújjon. Meg kell ismerni az erogén zónáit, meg hogy hogyan szereti, elölről, hátulról oldalról. Sőt! Még azt is ki kell fürkészni, hogy mik a kedvenc figurái, mit szívesen élvez veled.

Nagy kihívás ez a művészet dolog. A Berkovics még nem is vállalta fel láthatólag. Nem a művészetet, a kihívást. Mert lusta. A Poplárovics Jenőbá, a magyartanárunk ugyan azt mondta a Berkovicsra, hogy egy hülye, de én tudom, nem az. Lusta. No meg hiszékeny. Elhitte, sőt megtapasztalta, hogy a televízió és a pletykalapok nélkül nem lehet élni, ám dráma és rézkarc nélkül nagyon is, hiszen ha nem lenne televízió, hol is, mi előtt enné a vacsoráját. Szarás közben pedig kifejezetten szórakoztató, hogy az alig sztár meg a szupersztár közös kutyát vettek a csinált sztárnak, mert megtudták, hogy kutyaszőr allergiája van. De mit lehet kezdeni egy mai modern regénnyel? Hosszú is, néhol cselekménytelen, a leíró részek helyett a szerző saját képei vannak benne, vagy valami grafikus haverjáé. És különben is! Ha a Poplárovics tudta volna tanítani az irodalmat, nem csak oktatni, akkor talán, de csak talán. De így? Most? A vallásháborúk és a politikai luftballonok korában, amikor bárki bármi lehet ha szolga. Most, most minek? Minek ebbe a korcs korba néhány lázasan álmodó, magába forduló, némán ordító, jeleket hagyó. Minek, mi végre ez a nagy magamutogatás? Jobban tennék, ha ők is jönnének inkább a Víziszonyba és fizetnének egy kocsmakört. Ha van benne fütyülős barack is, akkor még ütős is lehet a dolog.



Nézegetem a Berkovicsot. Már ott jár, hogy ha ő vonatfütty lenne, akkor csak úgy nem fütyülne. Mert például erdő közelében nem akarná megzavarni a vadakat, a tavaknál a halakat óvná és különben is a miniszterelnök kinyalhatja...

Mert a Berkovics erre is képes. A vonatfüttyről átkötni a miniszterelnök egyedi lehetőségeire egy slukk és két korty között. Tehát a Berkovics is tehetséges. Kár, hogy ez már a negyedik söre, kár, mert most jön a személyeskedő műsor, hogy a Vali, a neje, meg az a vén kibaszott hárpia, az anyósa, hogyan kitoltak vele tizenöt éve, amikor behálózták. A Vali, a kemény kis melleivel, éjszakánként a lábával a nyakában, az anyja pedig a húslevessel és a körömpörkölttel.

Arra gondolok, kár, hogy a művészetnek nincs valódi édesanyja. Olyan kézen fogható mama mákos bejglivel, tojáslikőrrel meg tudom is én mivel. Mert akkor minden bizonnyal a Berkovicsot nem csak a Valiék hálózták volna be. Még az is lehet, hogy a Vali és a Berkovics most éppen készülődnének színházba, utána vacsorálnának valahol, egy üveg bor felett, elbeszélgetnének a konyhában és a Berkovics egész éjjel szeretné a Valit a szájával, a kezével, mindenével a Vali viszont szeretné, nem úgy mint most. Mert most este az ágyban ha a Berkovicsnak nincs túl kocsmaszaga, van maximum tíz perce, de csak csütörtökön és szombat délután. Minden egyéb esetben, öt.



Rendelek a pultnál a lánytól.

Adjál már egy... Elakadok, mert könyvet akartam mondani, de jelzés érkezett, hogy ilyen névvel még nem találtak ki alkoholos italt. A lány néz kérdőn. Csak a Berkovicsnak rendelek. A hatodik söre lesz. Én elmegyek haza, befejezni egy könyv olvasását, a Berkovicsból meg még az is lehet, hogy mire én végzek egy oldallal, agysebész lesz. Ilyen ez a világ. Helye van a Berkovicsnak is benne, nekem is benne, a Kedvesemnek is benne, és a szomszédnak ugyanúgy, mint Bubukának a felső lakó erősen macskára hajazó kutyájának, a politikusnak, aki elfelejtett már rettegni és félni, felsőbbrendűnek és sérthetetlennek érzi magát. Pedig csak szerepjátékos. Sőt csak mellékszereplő egy tragikomédiában. Én pedig úgy is fogom fel a dolgot, hogy tragikomikus. Elmegyek a festő haveromhoz, elővesszük a gitárt, a bort és elhatározzuk, hogy írunk erről az egészről egy gúnydalt, de nem az születik meg.

Csak egy publicisztika a Berkovicsról

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

uci007@lajt.hu

(uccika, 2009.11.19 10:39)

Délelött jártam itt és olvasgattam.